Gyorsjelentés: a már egyszer kielemzett alaptábori infrastruktúra arra mindenképpen jó, hogy többé-kevésbé naprakész infóink legyenek Kirgizisztánból, hiszen egy-egy sms vagy kósza e-mail azért beesik. Ákos például Viberen (!!!) jelentkezett be.
- A kajával elégedett (alaptábori ellátás rulez…)
- Az izgulósoknak üzeni, hogy ez annyira nem komoly hegy, hogy szinte senki nem hozott sisakot sem (a rapszodikus időjárás meg a magasság ellen a sisak mondjuk tényleg pont nem ér semmit; illetve hát „nem…., igen…., az ellen nem véd…”)
- Találkoztak a futóversenyre érkezők közül kettővel is. Ők a cuccaikat lovasokkal cipeltetik. 1 EUR/kg az egyes táborba; 2 EUR/kg a kettes táborba (Kirgizisztánban tehát jak helyett lóval cipekednek a teherhordó kollégák).
(Egy kis matek: ha egy átlagos hegyi ló teherbírása 80 kg, és a lovak minden másnap teljesítenek egy fuvart a kettes táborig és vissza, akkor összesen hány forduló szükséges ahhoz, hogy vissza lehessen fizetni egy átlagos összegű, de a bedőlés szélén tántorgó devizahitelt?)
Persze ahogy menetelnek egyre felfelé, a helyzet változni fog, a magasabb régiókban várhatóan nem lesz térerő. Annyi biztos, hogy most éppen mindannyian az egyes táborban vannak; felcuccoltak, ott alszanak, akklimatizálódnak, lassan elkezdenek felhurcolkodni a felsőbb táborokba, javítják az oxigén-szaturációjukat. Mondjuk amennyire pöpec ellátás van az alaptáborban, szerintem simán be is vizsgáltatták magukat az orvosi szolgálattal.
Bónusznak itt egy kép az indulás előttről. 
Bécsben készült a reptéren, nem sokkal a becsekkolás előtt. Vicces a kép, de a félreértések elkerülése végett azért le kell szögezni, hogy E., bár nagy vidáman ott pózol a srácokkal, nem ment el Kirgizisztánba. Köszöni szépen, jól elvan, ő a kontakt az itthoniak és a srácok között, szorgalmasan továbbítgatja a leveleket. A szereposztás szerint nekünk ebből a kalandból a reptéri transzfer illetve a hazai sajtómunka jutott.
Hát igen, egy ilyen móka kedvéért – bármennyire is esz a fene, hogy épp nem a Pamírban bandázunk a drága sporttársakkal – nem biztos, hogy olyan könnyen itthon tudnánk hagyni a kölyköket 3 hétre (és most az itthon hagyásnak mind a logisztikai, mind a lelki aspektusai egyaránt fontosak), másrészt meg egy ilyen út – akkor is, ha csak egyikünk menne – jelentősen kimerítené a családi kasszát, nem beszélve az éves szabadságkeretemről. (És akkor azt meg sem említettem, hogy ha ő is ment volna, valószínűleg kétszer ekkora lenne a csomagok halma...)
Vagy életvitelszerűen ezzel kéne foglalkozni (és első megmászásokat végrehajtani Isten háta mögötti őrületesen kemény és nehezen megközelíthető csúcsokon, ahol korábban ember még dokumentáltan nem járt), vagy néhány jól sikerült médiahekket végrehajtva telehinteni a sajtóorgánumokat azzal, hogy milyen fasza mászók vagyunk, és a hobbimászásainkat úgy beállítani, mintha első megmászásokat hajtanánk végre Isten háta mögötti őrületesen kemény és nehezen megközelíthető csúcsokon, ahol korábban ember még dokumentáltan nem járt – na ezekben az esetekben lehet hogy csurranna némi szponzori támogatás. Esetleg meg kéne nyerni a lottót. Vagy elmenni Kirgizisztánba lovas teherhordónak…
Addig is maradnak az Európán belül egynapi járóföldre található hegyek – ezekből is meglepően sok van.
No mindegy, a kis filozófiai kitérő után a lényeg, hogy egyelőre minden rendben a srácokkal odakint, nagyjából a tervek szerint alakulnak a dolgaik.
