Atis doktor a szombathelyi mászókülönítmény oszlopos tagja – bár szűk értelemben véve nem alapító tagja az Endorfin Kalandsport Egyletnek, nem egy esetben volt a kötél másik végén (pédául a Glockneren, de említhetném az egyik Dachstein-es kalandot is, vagy akár a Jalovecet, ahol a zacskós paprikáscsirke íze örökre beleette magát a termoszomba).

Róla annyit kell tudni, hogy amikor megismerkedtünk (és én még csak kacérkodtam a magashegyek világával), akkor neki már néhány meredek kaland már szerepelt a dicsőséglistáján. Többek között megmászta a Mont Blanc-t olasz oldalról, a Gonella ház felől, de legdurvább a Matterhorn-mászásuk volt: mászás közben rájuk esteledett, és úgy döntöttek, hogy nem fordulnak vissza, hanem fenn éjszakáznak. Így is lett, rákötötték magukat a drótkötelekre standot hevenyésztek a sziklákon, oda rögzítették magukat, a csapadék ellen nejlon szemetes-zsákokat (!!!) húztak magukra, aztán állva aludtak valami párkányon összegömbölyödtek aludni. Ja, és az egészben a legszebb, hogy tele volt statikus elektromossággal a levegő, de annyira, hogy a drótkötél, amire rácsatlakoztak, egész éjszaka zizegett… A villámok ott csapkodtak körülöttük egész éjjel, és reggelre vastag hóréteg alá kerültek - végeredményben volt haszna a kukazsákoknak. Az egész sztorit ő maga ennyivel intézi el: "nagyon régen aludtam olyan jót, mint akkor..."

Sokoldalú mászó, sziklán és műfalon éppolyan otthonosan mozog, mint magashegyen. Nemrégiben együtt kaptuk el a sítúrázás (na jó, az ő esetében inkább snowboard-túrázásról beszélhetünk) vírusát: gyalog fel, cucc a háton, aztán sín/deszkán le.

Védjegye, hogy látványos (=kitett) helyeken látványos pózokban fényképezteti magát. A Matterhorn-kalandból azért sejthető, hogy bevállalós mászó, kiélezettebb helyzetekben azon agyal, hogyan lehet tovább menni, nem pedig azon, hogy miért kéne visszafordulni.

Szabadidejében - mármint amikor éppen nem valami hegyoldalban bandázik, vagy függőleges ésvagy vízszintes falakon csimpaszkodik - mindenféle épületeket tervez.