A Lenin-csúcs (Пик Ленин) az egykori Szovjetunió harmadik legmagasabb csúcsa, és általánosságban az egyik legkönnyebb hétezresnek tartják. Emiatt a világ egyik legnépszerűbb hegycsúcsa lett, és évente a világ minden tájáról mászók százai özönlenek ide. 

Híres a szovjet érából itt maradt csúcs-szobrairól, és hírhedt a rossz és kiszámíthatatlan időjárása miatt. Az előbbire jó példa Vlagyimir Iljics óriási feje, néhány más kommunista vezető kisebb szobra, és egy ugyanolyan fajta háromszög formájú fém kúp, ami az Elbrusz keleti csúcsán a mai napig fellelhető. Sajnos az elmúlt időknek ezeket az ördögien vagány emlékeit az utóbbi években szétlopták. 

A Lenin-csúcs határhegy Tádzsikisztán és Kirgizisztán között, de a tádzsik oldalról nem nagyon másszák. A könnyű megközelíthetőség (az alaptáborig autóval el lehet jutni) és a könnyebb utak magyarázzák, miért választja a túlnyomó többség a kirgiz oldalt. További, szintén nem elhanyagolható indok az,  hogy a ’90-es években Tádzsikisztánban zajlott a történelem egyik méltatlanul elfeledett, ám annál véresebb polgárháborúja, és az országnak a mai napig rossz a híre, veszélyes helynek tartják. 

A csúcs népszerűségének van más oka is, méghozzá a barátságos környezet.  A buján zöldellő rétek és a viszonylag meleg klímájú alaptábor szignifikánsan különbözik a régió felhozatalának többi tagjától.  Sok mászó maradandó élményeket szerez a nomádokkal való táborozás illetve a végtelen sztyeppéken tett nagyszerű lóhátas kirándulások során. Kirgizisztán legelőin a nomád kultúra igencsak élő dolog.  

Ha végigtekintünk a hegy történetén és a megmászások számán, a Lenin-csúcs messze a legtöbb sikeres megmászást felmutatni tudó hétezres. Az egyetlen versenyben levő kihívó a legnépszerűbb hétezres címért folyó versenyben a Mustagh Ata. A kínai csúcs még könnyebben megközelíthető mint a Lenin, magasabb is, és kevésbé veszélyesnek is tartják. A korábbi években több látogatója is volt, mint kirgiz szomszédjának, de miután Kirgizisztánban megszűnt a kötelezően befizetendő csúcsdíj, a Mustagh Ata pedig valamilyen oknál fogva egy – kifejezetten magas csúcsdíjakat szedő – befektetési társaság ellenőrzése alatt állt, a Lenin-csúcs visszavette az első helyet.  

Az évek során a csúcs sok mindent látott már.  Hogy néhányat említsünk: volt itt tragikus baleset, amelyben majdnem 50-en meghaltak, és volt itt világrekord-kísérlet is, méghozzá a nagy magasságban végrehajtott hegyikerékpározás területén.  Minden évben a skála mindkét végén tanyázó mászók érkeznek a hegyhez – a skála egyik végén a totál újoncok, akik korábban jóformán még hegyet sem láttak, a másik végletként pedig a tapasztalt hegyi medvék, mint például Valerij Samalo (róla bővebben itt lehet olvasni, bár nem tudom, ez mennyire friss oldal…) aki szerint megmászni a Lenint olyan, mint „egy kisgyerektől ellopni a cukorkáját”. 

A hivatalos nehézségi foka az orosz számozás szerint: 5A. Mivel az oroszok a fokozatok kiosztásánál a magasságot is figyelembe veszik, a hegy normál útja ugyanolyan nehézségű, mint egy komoly technikai mászás.  Ilyenformán az 5A néhány mászó számára ijesztőnek tűnhet, de az útvonal egyenes, és nem igényel különösebb technikát. A Lenin-csúcson a legnagyobb aggodalomra a gerincek kitettsége, a lavinaveszély, néhány könnyebb gleccserszakasz és persze a legfontosabb, a nagy magasság és az időjárás adhat okot. A hegy amúgy egyike a SZU  öt hétezres csúcsának, melyek megmászásával a hópárduc címet lehet elnyerni.  

A csúcsot 1871-ben fedezte fel Alekszej Pavlovics Fedcsenko; Konstantin Kaufmann turkesztáni kormányzóról Kaufmann-csúcsnak nevezték el. Az első földrajzi expedíció, amely eljutott a hegy lábához, Nyikolaj Leopoldovics Korzsenyevszkij expedíciója volt a XX. század elején. 1928-ban egy szovjet-német (hiába, akkoriban még ezerrel ment a spanoskodás) tudományos expedíció három kutatója, Karl Wien, Eugen Allwein és Erwin Schneider mászta meg elsőként a hegyet. Később az év folyamán Vlagyimir Iljics Lenin után a Lenin-csúcs nevet kapta. Ekkor még a Pamír legmagasabb csúcsának tartották (a legmagasabbat ugyebár illik a legnagyobbról elnevezni…), de ugyanebben az évben fény derült rá, hogy a Pamír szovjet oldalán létezik egy nála magasabb hegy. Az új hegycsúcsot 1933-ban Sztálin-csúcsnak nevezték el (Joszif Visszarionovics a hír hallatán valószínűleg jóváhagyólag összecsippentette a szemöldökét...) Később ez lett a Kommunizmus-csúcs, ma Iszmoilí Szomoní-csúcs.

A Lenin-csúcs, akárcsak a szovjet érában elnevezett csúcsok többsége, miután a glasznoszty és a peresztrojka sem tudta tovább életben tartani a Szovjetuniót, hivatalosan új nevet kapott.

A probléma az, hogy egyszerre többet: néhányan azt mondják, Kaufmann-csúcs az új hivatalos neve, hiszen így hívták már régebben is, mielőtt megkapta volna a nagy szovjet ideológus (és tömeggyilkos) nevét. A kirgiz hatóságok szerint a hivatalos neve Sary Tash csúcs, a tádzsikok szerint pedig a hivatalos neve Ibn Szína-csúcs (ő ismertebb nevén Avicenna, a jelentős muszlim filozófus és orvos).

Hát erre a csúcsra indultak el ma a cimboráim.

(A heggyel kapcsolatos információim forrása a summitpost és a wikipedia volt.)