Hegyünk névadójáról elég szűkszavúan emlékeznek meg a netes források, pedig igazán sokkal többet érdemelne, hiszen Dr. Zsigmondy Emil olyan életutat járt be, ami valódi, ünnepelt legendává tette volna, ha a 20. században születik.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy jóképű csavargó volt: a kép alapján, amit sikerült róla előtúrnom, meggyőződésem, hogy a bécsi medikák és ápolónők szívesen ábrándoztak arról a leányszobák intim magányában, hogy egy-egy hegymászóút után milyen speciális frissítő terápiával fogadnák megfáradt hősünket.
Mert amúgy Bécsben végezte el az orvosi egyetemet.
Aztán említsük meg azt, hogy szenvedélyes sportember volt: 13 éves korában kötelezte el magát az alpinizmus mellett, és életében száznál több csúcsot mászott meg, közülük többet is elsőként. Ezek közé tartozott az egészen addig megmászhatatlannak tartott Feldkopf, a Ziller-völgyben, Tirolban (3089 méter a tengerszint felett). 1879-ben mászta meg bátyjával, Ottóval.
A menőség-faktort természetesen csak fokozza, hogy korát messze megelőzve a vezető nélküli mászást tartotta az alpinizmus igazán tiszta formájának.
Végül nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy fájdalmasan fiatalon halt bele a szenvedélyébe: 24 éves volt, amikor a Francia-Alpokban lezuhant. Összehasonlításképpen: James Dean pontosan ugyanennyi idősen halt meg, és akkor a 27-esek klubjáról (feat. Jim Morrison, Jimi Hendrix, Kurt Cobain) még nem is beszéltünk.
Dr. Zsigmondy Emil 1885-ben halt meg.
Azóta a tisztelettudó zillertaliak a Feldkopfot – bár nem is igen tudják kiejteni ezt a nevet - Zsigmondy-csúcsnak hívják. A nevét őrzi még a Dolomitokban a Zsigmondy-gerinc és a Zsigmondy-hütte, illetve a Meije-n - a hegyen, ahol ereszkedés közben a halálba zuhant - a Zsigmondy-csorba.
A magyar hegymászó szövetség által odaítélhető egyik legrangosabb elismerést róla nevezték el Zsigmondy-plakettnek.
Az emlékplakett létrehozásakor kikötötték az alapítók, hogy a plakettet kizárólag olyan valaki adhatja át, aki maga is járt már a Zsigmondy-csúcson. Mászó körökben tartja magát egy történet, miszerint akadt egy olyan időszak a szövetség történetében, amikor nem akadt senki, aki megfelelt volna ennek a kritériumnak.
Nem dédelgetünk olyan ambíciókat magunkban, hogy egy szép napon majd mi fogjuk bárkinek is átnyújtani a Zsigmondy-plakettet. Az viszont egyértelmű volt, hogy egy ilyen kaliberű csúcsot, amit egy ilyen kaliberű MAGYAR alpinistáról neveztek el, meg kell másznunk.
A beszámoló is előbb-utóbb el fog készülni róla, addig a szavak helyett beszéljenek a képek:
