A csapat legifjabb tagja, Laca is aktivizálta magát, és rögtön egy filozofikus hangvételű írással örvendeztetett meg minket, melyben levezeti, hogy a hegymászás és a művészetek tulajdonképpen rokon tevékenységek. Írásának címét egyenesen Tóth Árpádtól lopta vette kölcsön. Íme:
A minap olvastam egy privát véleményt a hegymászással kapcsolatban, miszerint: „…én nem mennék hegyre, mert…szép, ugyanakkor értelmetlen dolognak tartom, én meg nem nagyon csinálok értelmetlen dolgokat...”
Az én meggyőződésem szerint ez deformált világunkban is csak akkor igaz, ha az értelmetlen szó alatt anyagi értelemben haszontalan, pénzre nem váltható, profitot nem eredményező tevékenységre gondol az illető.
Ilyen értelemben hasonlíthatnánk a művészethez: alapvetően az sem pénzbeli érték teremtésére hivatott, - sokaknak- mégis milyen fontos. Ami esztétikus, ami elgondolkodtat, ami elvarázsol akárcsak egy pillanatra is, s más dimenzióba helyez, mindaz, ami örömöt okoz, az fontos és értelmes, hiszen az érzések, hangulatok azok, amik értelmet adnak a dolgoknak, a világnak, a létezésnek. Ha csak a hasznosságról szólna a világ, azt hiszem mindegy lenne, ha örökké is élnénk.
Egy csúcs megmászása nem pusztán a csúcs eléréséről szól, hiszen:
„Az út a lényeg, nem a cél.” /Szerémy Szabolcs/
Szerémy Szabolcs 1997-ben, tizenöt éves korában jegyezte el magát a hegymászással, s ettől kezdve három esztendőn keresztül, a 2000. március 16-án a Grossglockner megmászása során szenvedett végzetes balesetig vezette hegymászónaplóját. A fiatal fiú nem érhette meg a vékony kötet megjelenését, hiszen azt életében minden bizonnyal még csak nem is tervezte. Nem az a cél vezérelte, hogy könyvet szerkesszen majdan belőle - a szülők adták ki a följegyzéseket fiuk halála után -, hanem inkább az önkeresés és önmeghatározás szellemi és fizikai útját járta.
Posztumusz kötetének címe: A teljesség töredékei
Hogy miért megyünk a hegyre?
Megmagyarázni nem tudom - ezt érezni kell.
