Számomra a legkülönlegesebb táj kicsiny hazánkban a Bükk-fennsík. A lucfenyvesekkel elegyes erdei a sűrűn előbukkanó töbrös rétjeivel, a - habár csak a fennsíkról nézve- szelíd dombok az őrségi tájat idézik némi kiskunsági borókás hangulattal fűszerezve. A fennsík peremén a több száz méteres meredek leszakadások azonban egyértelművé teszik, hogy igenis hegyvidéken járunk!, amit a bőrünkön is érzékelhetünk, hiszen meglehetősen hűvös az éghajlat. További érdekesség a fennsíkon, konkrétan a Nagymezőn tenyésztett híres Lipicai ménes.
Legelőször Édesapámmal és kollégáival jutottam el ide jó 12 évvel ezelőtt. Azon a hétvégén bejártuk a Bükk 900-as csúcsai elnevezésű túramozgalmat, amely mindmáig meghatározó élmény. Olyannyira, hogy azóta már kétszer visszatértem- legutóbb 2003-ban, s idén január közepén alkalmam volt hosszú idő után ismét eljutni kedvenc vidékemre, a kedvenc kihívásomra.
Négyen vállalkoztunk a nagy kalandra; a gépkocsit Ákos Cimboránk biztosította, a csapat további tagjai: Ákos öccse Tamás, Ákos régi komája Misi, valamint jómagam.
Indulás szombat hajnalban. Már az odafele vezető úton- mikor még egy métert sem gyalogoltunk-, már akkor az esti hangulatkeltésről volt szó…
Bánkúton a parkolóban csípős -4 fok (hiába, 870 m), néhány centi hó és ragyogó napsütés fogadott minket. A Felső-Borovnyák és a Bálvány után már csöppet sem fáztunk, a harmadik hegyen, a Pipis-hegyen pedig Misi megállapította, hogy látja, hogy én marhára élvezem, de ennek a fele sem tréfa. Valóban, még rendszeres túrázóknak is megerőltető ez az árkon-bokron át hegyre fel-hegyről le „őrült ámokfutás”.
Következett a Fodor-hegy, a Nagy István erőse, majd a sűrű fenyőerdejével tátrai hangulatot árasztó, s Ákosnál igen nagy sikert arató Huta-bérc. Itt fönt ebédelés közben jött Misi számára a fekete leves, abból is az első felvonás, hiába nem lehet büntetlenül enni-inni túra előtti este:) Tovább a Mély-sár-bércre majd a Fekete-sár-bércre, zárójeles megjegyzés: itt játszódott a második felvonás :).
A Kőrös-bércen némi bizonytalankodás és a már oly megszokott pecsételés után döntünk, hogy még bevállalunk további két csúcsot (Vörös-sár-hegy, Kukucsó-hegy) „másnap”-ra nézve könnyítés gyanánt. Okos döntés volt.
Bánkútra visszaporoszkálva igencsak átfagytunk, úgyhogy az étterem hatalmas cserépkályhája és kellemes illatai huzamosabb esti ott-tartózkodásra buzdított bennünket.
Emellé málhás fáradságunk társult, ígyhát könnyen elérzékenyültünk.
A forralt bor, vacsora és maga az üldögélés is nagyon jólesett, Tamás meg is állapította, hogy ez aztán igazán pompás hétvégi program. Szállásunk a turistaház matraclágere (galéria) volt; senkit nem kellett altatni, mindenki megaludta a maga 10-11 óráját.Másnap ismét gyönyörű napra ébredtünk, így a Magas-Tátra esetleges megpillantása reményében másodszor is megmásztuk a Bálványt.
A Tátra ugyan nem látszott, de a kilátás fenséges volt: a fennsík szigetként emelkedett ki a felhőtengerből; joggal konstatálhatták Egerben vagy Miskolcon, hogy milyen vacak idő van.
A Kis-kő-hátig hosszasan meneteltünk, ezután viszont sűrűn jöttek a csúcsok: Nagy-kő-hát (ahonnan parádés útvonalon jutottunk le, ugyanis Ákos észrevett egy általam nem ismert kerítésen átvezető létrát), Három-kő, Büszkés-hegy, Tar-kő. Ez már a fennsík déli pereme, meredek sziklás leszakadásokkal. A Három-kőn és a Tar-kőn (ebédelés közben) bizony gyakran elakadt a lélegzetünk a látványtól.
Emellett itt már kevesebb volt a hó is, a ragyogóan kék égen melegen sütött a nap, a madarak daloltak, igazán tavaszi hangulatot árasztott az egész táj.
Minden erejével „hatalmába kerített” a határtalan szabadság és a felhőtlen öröm érzése.
Hamarosan kissé beborult ugyan az ég, de kedvünket ez sem szegte, hiszen már csak 4 hegy volt hátra. A Virágos-sár-hegyet megszenvedtük, a Nagy-Kopasszal nem volt gond, a hegység legmagasabb csúcsa az Istállós-kő (958 m) pedig igazi megkönnyebbülésként jött, hiszen azon kevés csúcsok egyike, ahova úton lehet felmenni.
Fényképezkedés (mobilos :) ) a Szent Imre tiszteletére emelt keresztnél, majd „ereszkedés” az Ispán-hegyre (912 m). Sikerült Mindenkinek, gratulációk adása-fogadása!
A visszagyaloglás során Misi szerint még legalább annyi szint volt, hogy az még egy csúcsot megér. Bánkúton a parkolóban gyors öltözés után irány a büfé, ahol hamburger, tea (+ Misi: 5 db Hubi:)) leküldése.
Sötétedés, búcsú a hegyektől, indulás hazafele. Álmos pillantás a kivilágított, lenyűgözően szép Lillafüredi kastélyra…
Nagyon jó volt!
Megbeszéltük: tavasszal újra eljövünk!
