HTML

A firkász, a vegyész és a bölcsész hegyi kalandjai

A firkász, a vegyész és a bölcsész, cimboráikkal együtt az elmúlt néhány évben begyűjtöttek jó pár élményt jó pár hegyen. Most elérkezettnek látták az időt arra, hogy ezeket közre is adják. Reményeik szerint szórakoztató formában. Vélemény, ötlet, tetszésnyilvánítás, fikázás, egyéb - vagy kommentbe, vagy ide: endorfin.k.e@gmail.com

Friss topikok

A Bükk 900-as csúcsain

2010.02.06. 20:00 avegyész

Számomra a legkülönlegesebb táj kicsiny hazánkban a Bükk-fennsík. A lucfenyvesekkel elegyes erdei a sűrűn előbukkanó töbrös rétjeivel, a - habár csak a fennsíkról nézve- szelíd dombok az őrségi tájat idézik némi kiskunsági borókás hangulattal fűszerezve. A fennsík peremén a több száz méteres meredek leszakadások azonban egyértelművé teszik, hogy igenis hegyvidéken járunk!, amit a bőrünkön is érzékelhetünk, hiszen meglehetősen hűvös az éghajlat. További érdekesség a fennsíkon, konkrétan a Nagymezőn tenyésztett híres Lipicai ménes.

 
Legelőször Édesapámmal és kollégáival jutottam el ide jó 12 évvel ezelőtt. Azon a hétvégén bejártuk a Bükk 900-as csúcsai elnevezésű túramozgalmat, amely mindmáig meghatározó élmény. Olyannyira, hogy azóta már kétszer visszatértem- legutóbb 2003-ban, s idén január közepén alkalmam volt hosszú idő után ismét eljutni kedvenc vidékemre, a kedvenc kihívásomra.
 
Négyen vállalkoztunk a nagy kalandra; a gépkocsit Ákos Cimboránk biztosította, a csapat további tagjai: Ákos öccse Tamás, Ákos régi komája Misi, valamint jómagam.
Indulás szombat hajnalban. Már az odafele vezető úton- mikor még egy métert sem gyalogoltunk-, már akkor az esti hangulatkeltésről volt szó…
Bánkúton a parkolóban csípős -4 fok (hiába, 870 m), néhány centi hó és ragyogó napsütés fogadott minket. A Felső-Borovnyák és a Bálvány után már csöppet sem fáztunk, a harmadik hegyen, a Pipis-hegyen pedig Misi megállapította, hogy látja, hogy én marhára élvezem, de ennek a fele sem tréfa. Valóban, még rendszeres túrázóknak is megerőltető ez az árkon-bokron át hegyre fel-hegyről le „őrült ámokfutás”.
Következett a Fodor-hegy, a Nagy István erőse, majd a sűrű fenyőerdejével tátrai hangulatot árasztó, s Ákosnál igen nagy sikert arató Huta-bérc. Itt fönt ebédelés közben jött Misi számára a fekete leves, abból is az első felvonás, hiába nem lehet büntetlenül enni-inni túra előtti este:) Tovább a Mély-sár-bércre majd a Fekete-sár-bércre, zárójeles megjegyzés: itt játszódott a második felvonás :).
A Kőrös-bércen némi bizonytalankodás és a már oly megszokott pecsételés után döntünk, hogy még bevállalunk további két csúcsot (Vörös-sár-hegy, Kukucsó-hegy) „másnap”-ra nézve könnyítés gyanánt. Okos döntés volt.
Bánkútra visszaporoszkálva igencsak átfagytunk, úgyhogy az étterem hatalmas cserépkályhája és kellemes illatai huzamosabb esti ott-tartózkodásra buzdított bennünket.
Emellé málhás fáradságunk társult, ígyhát könnyen elérzékenyültünk.
A forralt bor, vacsora és maga az üldögélés is nagyon jólesett, Tamás meg is állapította, hogy ez aztán igazán pompás hétvégi program. Szállásunk a turistaház matraclágere (galéria) volt; senkit nem kellett altatni, mindenki megaludta a maga 10-11 óráját.
 
Másnap ismét gyönyörű napra ébredtünk, így a Magas-Tátra esetleges megpillantása reményében másodszor is megmásztuk a Bálványt.
 
 
A Tátra ugyan nem látszott, de a kilátás fenséges volt: a fennsík szigetként emelkedett ki a felhőtengerből; joggal konstatálhatták Egerben vagy Miskolcon, hogy milyen vacak idő van.
 
 
A Kis-kő-hátig hosszasan meneteltünk, ezután viszont sűrűn jöttek a csúcsok: Nagy-kő-hát (ahonnan parádés útvonalon jutottunk le, ugyanis Ákos észrevett egy általam nem ismert kerítésen átvezető létrát), Három-kő, Büszkés-hegy, Tar-kő. Ez már a fennsík déli pereme, meredek sziklás leszakadásokkal. A Három-kőn és a Tar-kőn (ebédelés közben) bizony gyakran elakadt a lélegzetünk a látványtól.
Emellett itt már kevesebb volt a hó is, a ragyogóan kék égen melegen sütött a nap, a madarak daloltak, igazán tavaszi hangulatot árasztott az egész táj.
Minden erejével „hatalmába kerített” a határtalan szabadság és a felhőtlen öröm érzése.
Hamarosan kissé beborult ugyan az ég, de kedvünket ez sem szegte, hiszen már csak 4 hegy volt hátra. A Virágos-sár-hegyet megszenvedtük, a Nagy-Kopasszal nem volt gond, a hegység legmagasabb csúcsa az Istállós-kő (958 m) pedig igazi megkönnyebbülésként jött, hiszen azon kevés csúcsok egyike, ahova úton lehet felmenni.
 
 
Fényképezkedés (mobilos :) ) a Szent Imre tiszteletére emelt keresztnél, majd „ereszkedés” az Ispán-hegyre (912 m). Sikerült Mindenkinek, gratulációk adása-fogadása!
A visszagyaloglás során Misi szerint még legalább annyi szint volt, hogy az még egy csúcsot megér. Bánkúton a parkolóban gyors öltözés után irány a büfé, ahol hamburger, tea (+ Misi: 5 db Hubi:)) leküldése.
Sötétedés, búcsú a hegyektől, indulás hazafele. Álmos pillantás a kivilágított, lenyűgözően szép Lillafüredi kastélyra…
Nagyon jó volt!
Megbeszéltük: tavasszal újra eljövünk!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://endorfin.blog.hu/api/trackback/id/tr281734866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hunquintil 2010.02.07. 21:28:46

Ha a gyerek kibírjha még addig az anyja pocakjában, a tavaszi menetre benevezek én is. Egészen kedvet kaptam:)
süti beállítások módosítása